Annyi év után, újra látni valakit akit szerettünk... nagyon nehéz. Bár az én helyzetemben elkerülhetetlen, sajnos. Pedig akár csak egy nappal ezelőtt még ez lett volna a legnagyobb kívánságom, újra látni a feleségemet. És most mégis, ahogy láttam ott állni azon a pallón, kezében egy alig pár hónapos gyermek, alatta a némán és megvetően bámuló nép, és ami a legfontosabb, a mellén A Skarlát Betű... Leginkább csak valami szomorúsággal vegyített undort érzek. Meglepve nem vagyok. Miért is lennék? Elég rám nézni és bárki láthatja, hogy magamnak való, kissé antiszociális, öregedő és csúnya ember vagyok. Aztán ránéznek Hester-re. Gyönyörű, sugárzik belőle az élet, vonzó és fiatal. Már akkor látnom kellett volna, hogy így fog végződni a kapcsolatunk, amikor elvettem. De persze naiv és boldog voltam, és azt hittem, hogy ez a két dolog elég lesz ahhoz, hogy ő is hasonlóan érezzen irántam, mint ahogy én éreztem iránta. Persze azért nekem is vannak előnyeim, bár nem sok, azt be kell ismerni. De okos vagyok és pénzem is van, nem véletlenül lettem tudós. Meglátjuk, hogy itt, ebben az Isten háta mögötti kis Boston-ban mire megyek ezzel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése