A Kezdet

Már elszállásoltak és (bár ezt nem szívesen vallom be) össze is szedtem magam, tudom, hogy beszélnem kell vele. Először is mert láttam, ahogy meglátott a téren, és ezért a lehető leggyorsabban gondoskodnom kell arról, hogy a kilétemet továbbra is titokban tartsa. Valószínűleg ezt nem lesz nehéz elérnem, és emiatt érzek is egy kis lelkiismeret furdalást, ami még számomra is ironikus, azok után, hogy ő volt az aki elárulta a házasságunkat. De ez a lépés mindazonáltal feltétlenül szükséges, mert nem kívánok hátralévő életemben a szégyenén osztozni, az az ő végzete. Hogy mi az enyém? Azt még nem tudom, de már kezd körvonalazódni a fejemben. De visszatérve a tárgyhoz, nem titkolom, hogy van még egy okom beszélni Hester-rel. Ugyanis amikor ott állt az emberek előtt a gyermekével, egyedül voltak. Nem volt ott az a bűnös harmadik, aki mindkettőnk életét romlásba döntötte. Nem állt ott, pedig ott kellett volna lennie. A közösség minkét papja próbálta megtudni a nevét Hester-től, de ő néma maradt. Ez az a tény ami itt tart. Én meg fogom tudni, mert nekem muszáj tudnom. És afelől sincsenek kétségeim, hogy képes vagyok megszerezni ezt az információt, bármibe is telik. Csak a jó helyen kell keresnem, és rá kell szánnom a megfelelő mennyiségű időt. Ezzel sincs baj, hiszen ez a Boston pont ideális lakóhelynek tűnik a hátralévő életemre. Még hasznos is lehetek az itt élőknek, mert az indiánok között töltött néhány évemben megtanultam előnyünkre fordítani a természet javait, és bennem ez a tudás az európai tapasztalatommal keveredik, így minden fennhéjázás nélkül állíthatom, hogy kiváló orvos vagyok. Tehát nem hiszem, hogy elutasítanák a jelenlétemet a jövőben. De sok beszédnek sok az alja, ahogy mondani szokták. Éppen ideje meglátogatnom Hester Prynne-t, a skarlátbetűs asszonyt.