Néhány hete, még a Hester-rel való beszélgetésem előtt, már azt hittem, hogy eljött az idő, annyira közel volt hozzá. Azt történt ugyanis, hogy éppen nem voltam otthon, mert Winthrop kormányzó mellett virrasztottam, aki aznap este halt meg. Engem természetesen kihívtak, hátha könnyebbé tudom tenni a haldokló földi életének utolsó perceit. Ott volt Hester is, mint a helyiek jótevője és mint varrónő is (ugyanis le kellett vennie a méreteket a halotti torra készülő ruhához). Ő előbb indult el vissza a faluba, nekem viszont még volt néhány orvosi teendőm a halott körül. Aztán utána olyan egy órával én is végeztem és elindultam hazafelé. Először közvetlenül a házhoz akartam menni, de aztán megjött a kedvem a sétához, így a főtéren át vezető utat választottam. Ott viszont olyasmit tapasztaltam amire nem számítottam, bár azért meg sem lepett igazán. Viszont annál szórakoztatóbbnak és élvezetesebbnek találtam, de sajnos korántsem kielégítőnek. Ugyanis ott állt a pellengéren Arthur Dimmesdale és Hester Prynne köztük pedig a lányuk, Gyöngy. Tökéletes kép volt ez így, pontosan az amire vártam. Egy gond volt csak vele, mégpedig az, hogy éjjel két óra körül járhatott, tehát vaksötét volt, a három alakot csak egészen közelről, pár méterről lehetett kivenni. Viszont hallani lehetett őket már messzebbről is, így szerencsémre garantálták, hogy ne kerüljem el a műsort. Aminek főszervezője a lelkész lehetett csak, hiszen a másik kettő nemrég még egy halottat gyászolt. Így állt össze a kép... Bizonyára a szobájában ült egyedül megint, és marcangolta magát, megint. De végre nem süppedt vissza abba a tunyaságba, hanem összeszedte magát és kijött ide a méltó helyére. De természetesen csak este volt mersze ezt megtenni. Szánalmas. Mire odaértem a pallóhoz már szinte komikusnak éreztem a helyzetet.
Ekkor viszont feltűnt az égen egy vörös meteor. Egészen különleges volt,ugyanis rendkívüli módon emlékeztetett egy A betűre. Vörös fénye megvilágította az arcokat körülöttem, és így rögtön megvizsgálhattam a reakcióikat. Mindannyian döbbentek voltak, a lelkész pedig szokásához híven a szívéhez szorította a kezét. Gyöngy némán és lenyűgözve bámulta a jelenséget, Hester viszont észrevett engem. A fény bizonyára az én arcomat is megvilágította, és bármi is volt rajta, az megrémítette Hester-t. Így álltunk ott négyen, akiket ez a szokatlan sors összeköt. Pár perc némaság után kénytelen volt Dimmesdale is észrevenni. Megpróbálta eljátszani, hogy nem látta a érkezésemet, de mind tudtuk, hogy ez a próbálkozás bár udvarias, de teljesen felesleges. Nyilvánvaló volt, hogy megzavartam valamit, amit sajnos nem nagyon akartak így velem kiegészülve folytatni, ezért nemsokára elindultunk haza. De sajnos a tiszteletes ott hagyta a kesztyűjét, amit így kénytelen voltam utána vinni. Fekete volt... A fekete szín sokak szerint az elkeseredettséget szimbolizálja... A kesztyű pedig a titkokat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése